Translate

2014. április 24., csütörtök

Viszlát kalóz! Drága voltál!


Itt van rögtön a sztori vége: eladtam a hajómat. Elsőre úgy tűnt, hogy keveset kértem, csiklandozott is a mohóság érzése! Aztán nyeltem egy nagyon és elmesélem, amiért baromi jól érzem magam: órákon belül igazolt az élet. (NAV-nak jelentem: nem valósak az összegek és nem euróban vannak!)

Felhívott egy muki azzal, hogy hallott a kis hajómról, látta is a kikötői kerítésen keresztül és érdekli, hogy eladom-e? ha meg igen, akkor mennyiért? Mondtam, neki, hogy mielőtt bármiről beszélünk, menjen és nézze meg, azért, hogy biztos legyen benne. Ez szerdán volt. Pénteken hív, hogy megnézte és érdekli az ára. A beszélgetés így zajlott:

- (én:) Pillanatnyilag nem tudok árat mondani. Ön utána nézett az áraknak?
- Hát, valamit mondjon.
- Ok, és akkor alkudozunk majd?
- Nekem van a fejemben egy ár, aminél többet nem akarok adni érte. Eléggé megviselte a nap, a sólya kocsi sem kell és a ponyva is kétséges állapotban van.
- Hát, jó, ha azt akarja, hogy én mondajak elsőként árat, akkor rendben, csak ez pont az a helyzet, amikor nem vagyok felkészülve és nem tudom mennyiért mennek az ilyen nap ette hajók. Pedig anno csak a felújításra költöttem 300 ezer forintot, sólyakocsin és a ponyván kívül.
- Oooooooohhhhh, az soha nem fogja megkapni érte.
- Valahogy ezt éreztem, akkor legyen 178 ezer!
- 130 ezer.
- Uh, most jön az alku rész, és félúton megállapodunk, ha jó sejtem. Legyen 150 ezer.
- En nem fizetek a hajóért 140 ezernél többet.
- Ez nem alku! Amennyit én megyek le, annyit jön Ön fel! Az az alku. De várjon, épp a feleségem hív, fel kell vennem!


 Eddig tartott az első etap és tényleg felhívtam a feleségem, csak azért, hogy meghallgassam, mit gondol arról, hogy egyszer elköltöttem valamire fél millió forintot és rengeteg időt meg energiát. Valamire, amire inkább csak vágytam, de összesen 2x használtam és tulajdonképpen most is csak a pénzt viszi a kikötői díj. És rendkívül megfontoltan azt mondta, hogy, vigye ha akarja. Wow. Mielőtt visszahívtam a mukit, arra gondoltam, hogy vajon túl alacsonyról indítottam, keveset kértem és mennyi lehet még a zsebében.

Felhívtam és megegyeztünk, hogy a hajó 140 ezer, de a leutazásom felét én, a másik felét meg ő fizeti, hívjuk, mondjuk frappánsan „benzinpénznek”, az + 5 ezer lesz még.

Teljesen elégedett voltam! Ő is, hallottam a hangján. Mondja, hogy pont ilyen felújítandó fa kalózt keresett. Kb. 160-ért tudott volna egy másik városban. Majd azt mondja, hogy időközben a kikötői díjról is érdeklődött és amikor megyek, akkor segíteni fog csökkenteni azt. Merthogy ott még volt tartozásom. Aztán amikor ott vagyok aláírni derül ki, hogy a pletyka szerint 120 ezret kellene oda kifizetnem, de az infó az, hogy a területet eladták és nagyon kell a pénz és biztos a felét is elengedik.

Na? Értitek? Élni és élni hagyni: ez jobb így üzlet, mint ha tovább nyomom, mindent kisajtolva belőle! Akkor lehet, hogy 15 ezerrel többet kapok, de nem valószínűleg nem segít az infóval.

Végül a kikötő (ex) tulajdonosa (egész kicsit segítve csak) majdnem magától mondott 40-et. És még beletoltam azt, hogy nyáron fél áron bérelhetek tőle hajót - de ez az 5 perc egy másik sztorit is megérne.

Hát, ezért érzem baromi jól magam. Tollas Attila

u.i: ezt elmesélve egy fejvadász ismerősömnek, az első kérdése azt volt, hogy „Ez csak úgy jön vagy gondolkozol rajta?”haha, nagyon vicces figura.
Egész nap ilyen témákon járnak a gondolataim. Úgy vesznek rá otthon szépirodalom olvasására, hogy olyan részleteket mutatnak a könyvből, ahol tárgyalásról és üzleti stratégiáról van szó. Miként lehet így más a válaszom, mint, hogy „igen, már csak úgy jön. Mint neked, amikor eldöntöd, hogy alkalmas-e a jelölt vagy sem.”

2014. április 3., csütörtök

Ez egy vicc volt - érted?

Ülünk ma a fiammal az autóban és csak kérdez, kérdez, kérdez. Én meg imádom! Majd ránézek a napi feladataimra és felnyögök, hogy "Te jó ég!" Mire ő: „Túl sokat kérdezek apa?” „Jaj dehogy, csak másra gondoltam egy pillanatig” És akkor hirtelen egy viccet akartam neki tanítani. 

Mert arra gondoltam, hogy milyen édesen tud már 1-2 alap viccet elmesélni. Itt meg a kérdésekből ugrott be egy vicc. Pláne, hogy a kérdések és azok feltevése munka miatt is foglalkoztat mostanában, gondoltam pont a kis fejébe illik ez alább. El is meséltem gyorsan:

„Megy a székely a fiával horgászni. Kieveznek a csónakkal, belógatják a csalit, majd leülnek. Egy félóra múlva megkérdi a gyerek:
- Édesapám, miért lebeg a csónak a víz tetején?
- Azt én nem tudom - mondja az öreg.
Eltelik egy újabb félóra.
- Édesapám, a halak hogyan tudnak levegőt venni a víz alatt? - kérdi ismét a gyerek.
- Hát azt én nem tudom - feleli az öreg.
Kis idő múlva:
- Édesapám, miért kerek a föld? - kérdi a gyerek.
- Azt nem tudom - mondja újra az öreg.
- És édesapám, nem baj, hogy ilyen sokat kérdezek?
- Nem baj, kérdezz fiam, hogy okosodj.”

Én nevetek, a gyerek meg csak néz - látom az arcán az erősödő zavart, ami kezd kényszermosollyá válni, hiszen apát meg kell érteni!

Aztán megkérdezem, hogy biztos tudja-e mi a vicc benne, és persze nem tudja. Magyarázom, magyarázom, értse csak meg a kis lelkem. Egyszer csak megszólal:
„De hát milyen hülyeség a harmadik kérdés. Teljesen egyértelmű, hogy ha lapos lenne a föld, akkor leesnének a végén róla a hajók.”

Ja! JA! Milyen igaz! Meg az is igaz, hogy mindenkivel úgy kell beszélni, hogy megértse amit mondani akarok. Pont úgy és pont annyi gondolattal.

"Analyzing humor is like dissecting a frog. Few people are interested and the frog dies of it." E.B. White

(kb..: a humort elemezni olyan mint boncolni egy békát. Kevés embert érdekel igazán, de a béka biztos megdöglik tőle.)

Tollas Attila